rebarbara

konyhaművészet

 

 

ínséges idők.....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Body Rockers

 

 

I like

 

 

 

I pray and I beg

 

 

 

 


Rengeteg butaságot hordtam össze úgy 10 – 15 éve. Nyomát nagyon nem hagytam. Összetéptem, elégtek, ha maradt is belőle valami. Még visszaolvasni is féltem. Igaz, azóta sem nagyon brillíroztam, szánalmas próbálkozás ez. Erre a részletre azonban, pontosan emlékszem. Ha ez akar lenni a válasz az eltemetett kérdésre, akkor talán az. 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

ki nem húzható

 

 

 

 

félig üres....

 

 

 

 

 

fordulat

C-D-E verziók tökéletes formáit sorakoztattuk fel, lassan már a ZS-nél járunk. De élni kell, munkahelyet teremteni kell, még ha az összes lehetséges szőnyeget összetekerték is előttünk. Próbálom nem veszteségként felfogni, hanem fejlődésként. Kicsit megreng a világ bennünk, nagyon összetörünk, aztán megyünk tovább. Lassan már megszokom, hogy novemberben fekélyem lesz a költségvetéstől, amit az arcunkba tolnak.

 

Persze még beterveztem egy X–et is, de az várat magára.

 

Vásározunk. Advent. Kipakoltuk a Bibliákat, de valahogy nem viszik. Nem kérnek belőle. A Kisebbeknek zsákbamacska… öntöttem gyertyát, gipszet, asztali díszek mentek bele. Két kislány állt meg az asztalnál, és nézegették a piros zacskókat „…Mik vannak benne?...” karácsonyi díszek, mécsesek….(persze azonnal megsajnáltam őket) ”…kinek nincs még ajándéka a családban….Anyunak, nagymamának…?” ...még senkinek…(szerénykedett az egyik, közben 20 forintosokból számolták ki a csomag árát)… nagyjából tudtam, miket raktam a zsákokba, kikerestem egy illatos, narancsos gyertyát, és meg sem vártam, hogy válasszanak…ezt vigyétek….így megy ez nálam…kofának nem lennék jó ez tény…   

 

 

 

mikor?

 

 

 

 

Most is szeretni vágyott
ez a szív, csak megrepedt.
Mert mindig arra várt,
hogy a másik lépje meg.

(Belmondo: Mikor?)

 

veled vagy nélküled

 

 

Nézd, a követ észre sem veszed,
Mikor a tövist is megérzi szemed.
Én várok rád.

A sors sodrása és az útvesztők között,
Az élet szöges ágyra kötözött,
Hogy várnom kell rád.
S én várok rád nélküled.

lekoptatva

 

 

…most nem azért, de ettől padlót fogtam…méghogy sms-ben szakítani illetlenség. Mondjuk ne legyen egy szavam sem, mert ugye hát nekem csak hathatósan puhították az agyam, és az még ugye semmi. Az nem jelent semmit. Még a kezem sem merte megfogni, nabasszus. Akkor meg mi a fenét képzelek. Meg egyébként is az én gyógyszerem gurult el, és lettem puhítottból zaklató, na. Ez az igazság. Nem is vagyok rá büszke, jobb az ilyen helyzetek elől elbújni. De nagyon. Nem is lehetett máshogy leszerelni, csak egy esemessel:….nem veszed észre magad felejts már el….vasárnap délelőtt volt, és sütött a nap…én meg megpróbáltam észre venni magam…ha már a Földlakó úgy rendelte….

 

 

...és, hogy ennek bizonyítékaként mekkora mennyire beteg vagyok, most is itt ülök, és keresem a betűket a billentyűzeten, mert úgy érzem...na szép....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

néma levente

 

Mátyás király fekete seregének hadnagya, Agárdi Péter, itáliai portyázásuk alatt beleszeret egy ifjan megözvegyült nemes hölgybe, Ziliába. Amikor végre személyesen is találkozhat vele, megvallja szerelmét, s egy búcsúcsókért bármilyen áldozatra kész. A hölgy kegyetlen árat kér: három évi némaságot.
Eltelt egy év, és Agárdi Péter tartja szavát. Mátyás király 1000 aranyat fizetne annak, aki néma vitézét meggyógyítja, de akinek nem sikerül, annak Setét Lajos, Mátyás bakója a fejét veszi.

Zilia útra kel, mert biztos abban, hogy egyedül ő ismeri "néma Péter" bajára az orvosságot...

vasedény

a jegyeden túl

 

Ibolya roma. Azt már megtanultam, ha valakit megszeretnek, azért az emberért végletekig kiállnak. Így lettünk jó barátnők. Szombatonként elfelejthette, honnan jött, ki ő, és jól érezte magát. Kifestve egy másik életet élt meg - arra a néhány órára. Egyszer összeakadt a tekintete valakivel, akit jobb lett volna kerülni. A pasinak olyan de olyan sötét múltja volt, hogy jaj…  Nézték egymást egy pár héten át, és olvadoztak. Persze tudtam én, mi a gond…az előítéletek. Egy férfi ha így néz, akkor ott már van valami. Akkor bármire képes lenne egy nőért. De haza nem vinné, mert ott a család. Az már a bármin is túl van. Anyuka apuka az életben nem fogadná el a roma csajt. Akármilyen szép, vagy jó. Ez a vidék. Debrecen.
Erre mit csinál Éva? Odamentem a benga állathoz. Szegény reflexből azt hitte akarok tőle valamit, biztos egy „afajta” vagyok én is, és már kezdte felvenni az unott arcát… „..Miért nem mégy oda hozzá..? kérdeztem tőle, miközben Ibolya felé néztem. -Nem merek..- Elég röhejes volt, én a százötven centimmel a kétméteres „börisbe” öntöttem a lelket. Tudta ő, hogy nem lesz semmi az egészből, nem - nem is erről volt szó. Az akadályokról. Arról, hogy néha át kell lépni azokat a korlátokat amit a környezetünk örömére építünk magunk köré. Mert a kedvükért viselkedünk jól, és nem a saját „varázskövünkért”. Nem is telt az egész tíz percbe, és a kétméteres hátakon kicsi láthatatlan szárnyak kezdtek nőni. Nem volt nagy, csak pont annyi, hogy megcsapkodta picit, és odavitte ahová vágyott. Nem látta más csak én…
 
Nem állítom, hogy jó volt végig, de összejöttek. Voltak együtt addig, amíg. De ami a lényeg: megtanulhatták, van út másra. Nem csak az - amit előírnak nekünk, a legyártott programok szerint.

szép

 

 
 
 
A helyzethez képest elég jól haladunk. Átverekedtem magam az összes barkács áruházon, élő vonalban a mesterekkel, több tanulságot is levontam de már alakul a kép. Azért ilyenkor olyan hálás vagyok az égnek, hogy amit eltervezek, kérek, az úgy is lesz. Jövő héten már jön a festő. Azután „házszentelő” a menüt előre kérném kiválasztani, két lehetőségetek van: csirketorta, vagy brokkolis szezámmagos csirkemell. Vagy mindkettő. A többit még nem tudom. Telefonon kérem a rendelést leadni, telepatikusan nem vagyok hajlandó begyűjteni. Pezsgőt nem vágunk a falhoz, sem a kőhöz. :-)
Szóval hálás vagyok, ez van. Az, hogy amire a világon a legjobban vágyom, azt miért nem kapom meg…na az nagy kérdés.
 
Kicsit kutakodtam, és V. Sanyitól kölcsönöztem némi gondolatot.
 
Sokan vagyunk úgy, amikor valami rossz történik velünk, igazságtalannak érezzük azt. Feltesszük magunknak azt a tipikus kérdést, amit sokan mások is emlegetnek: miért pont velem történik ez? Megfordul a fejünkben, hogy miért érdemes jót cselekedni, ha rossz történik a jó emberekkel, és a rosszakat miért nem veri meg a sors?

A rosszak viszont egy percet sem szánnak önítélkezésre, sőt úgy érzik, mások felett is ítélkezhetnek. Ez a hozzáállás, hogy lazábban viszonyulnak mindenhez, furcsa módon, de megmenti őket a karmikus vétkek nagy részétől. Nem foglalkoznak azzal, hogy a cselekedeteik jó vagy rossz irányba orientálódnak-e, csak a mának élnek ezáltal kevesebbet ítélkeznek a világról, s önmagukról. Korábbi bűneik miatt magukat nem ítélik el, még úgy is szoktak gondolni rossz énjükre, hogy ez is én vagyok, egyszóval elfogadják a cselekedeteiket. Ezáltal nincs min őrlődniük, és nem emésztik magukat. Ebből kiolvasható, hogy a két ember közti különbség kibővül az ítélkezésen felül még a gondolatok és tettek összehangolásával. Nos, alapvetően ebben rejlik a magyarázat, tehát a két embernek a külvilághoz, és saját magához való különböző viszonyulásában. Az tehát a végkövetkeztetés, hogy legyünk rosszak? Nem! Erről szó sincs, hiszen a szándékos rossz, a pusztítás, a felelősség fel nem vállalása stb. ugyanúgy karmikus vétkek, ez az út nem képezheti a jó szívvel választható lehetőségeket. Az a fontos, hogy a megtörtént dolgokon ne rágódjunk, vállaljuk be tetteinket, és hallgassunk az első megérzésünkre!
 
Belső párbeszédeink.

Gondoltatok már arra, hogy miért is súlyt engem a sors, vagy arra, hogy mért vagyok Én ennyire szerencsétlen, esetleg értetlenül álltatok az előtt, hogy miért folyik ki minden pénz a kezetek közül. Ezek azok a belső jól ismert párbeszédeink mellyel minden építőjellegű pozitív gondolatainkat felülírunk. Elfogyasztott éveink alatt nagy jártasságra tettünk szert, hogy hogyan gondolkodjunk, dolgokról, helyzetekről, kapcsolatokról, vagy éppenséggel személyiségünkről milyen képet fessünk le magunk előtt. Van úgy az emberrel mikor eljut egy pontra ahol felismeri ezen hibáit és elkezdi személyiségét fejleszteni, vagy mondhatnám azt is, hogy a felismerés ösvényét végigjárta és most már ráléphet belső útjának ösvényére. Mindenki céllal születik le ide a földre és mindenki igyekszik beteljesíteni életfeladatát. Ahhoz, hogy ezeket felismerjük életünk egy életünk végéig tartó leckék sorozata lesz. Itt kell megtanulnunk jó és rossz közötti különbséget, sajnos legtöbbünk ezen leckénél el is bukik. Annyira valóságosnak tűnik a sok rossz, hogy azt valóságukká teszik, és annyira távolinak múlónak tűnek a jó dolgok, hogy ezek sok esetben ábrándjaik szintjén maradnak csak meg. Csak ennyi? Kérdezhetnénk magunktól és az orvoslásának módját már tudjuk is, fel kell cserélni e két megrögzült gondolatot és boldogságunkat semmi sem szegheti többé. Igen valóban efféle hozzáállást kíván meg a helyzet, de elménk ezt legtöbb esetben kiveti magából. Lényünk két fele szakadatlan küzd egymással hol az egyik győzedelmeskedik hol pedig a másik. Gondolataink erősebb a legintelligensebb fegyvernél és sok esetben legprimitívebb lénnyé tesz minket, ennek a felismerésnek súlya van. Ezt felismerni, belátni, majd helyrehozni ez kell feladatunk része legyen. Felismerni, halandóságunkat, felismerni hibáinkat, felismerni, hogy tévedhetünk!

A szerelmesek nem felejtik el egymást. Akik egykoron sokat jelentettek egymásnak újra találkoznak majd. Egy későbbi életükben. Talán sikerül majd megoldaniuk azokat a problémákat, amelyeket korábban lezáratlanul hagytak. Talán jóvá tehetik, hogy bántották egymást. Nem, nem fognak egymásra emlékezni. De érezni fogják, hogy ők ketten összetartoznak, s láthatatlan köldökzsinórjaik erősebbek mindennél.

Túlságosan könnyű feladat lenne emlékezni arra, hogy kétszáz évvel ezelőtt megbántottuk a másikat. Könnyű lenne azt mondani: sajnálom. A megoldás egyetlen útja, hogy a jelenben átéljük a másoknak okozott bánatot minden fájdalmával együtt. Ezáltal felismerjük tettünk következményeit és jó esetben soha többé nem teszünk már ilyet. Ez a karma törvénye, amely elől bármennyire is rúgkapálunk,
nem térhetünk ki.
 
 
(nekem ezzel csak az a problémám, hogy nem vagyok hajlandó több száz évet várni)

Az (újra) találkozás
Már az első pillanat is különös. Tudjuk, hogy ismeretlen emberrel állunk szemben, mégis érezzük, hogy ő egészen más, mint a többi. Hiába van másoknak vonzóbb külseje, lehengerlőbb humora, szárnyalóbb intellektusa, nem menekülhetünk, szívünk nem ereszti őt. Az esetek többségében nem ismerjük fel találkozásaink karmikus jelentőségét, de ha jobban megismerjük egymás személyiségét, érzéseit, múltját sok-sok emlék felderenghet. Deja vu...
 
Megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk miért, de mágnesként vonzódunk hozzá. A szemébe nézünk és elbizonytalanodunk. Találkoztunk már valahol? Zavartan kutatunk emlékeink között, de sehogy sem tudjuk hová tenni az ismeretlen ismerőst, mégis érezzük, valami összeköt minket.

A buddhisták szerint az élet örök és elpusztíthatatlan, a lélek pedig halhatatlan. Vagyis a lélek a halál után újraszületik, és életről életre, évszázadról évszázadra vándorolva hol női, hol férfitestben különböző sorsokat él meg. Az előző életeinkben létrejött kapcsolataink pedig ebben az életünkben is találkozásokat hozhatnak létre, és olykor úgy érezzük, mintha kísértenének bennünket.

Halál és az újjászületés körforgása által minden feledésbe merül. A nevek, arcok, helyek, élmények, érzések homályba vesznek. Valójában nem vesznek el, csak egy kis időre egy emberöltőnyire háttérbe szorulnak. Hogy miért? Mert túl sok, túl nehéz lenne a múlt, nem bírnánk el a súlyát. A születés által új dimenziók tárulnak elénk, életünk új értelmet nyer, lelkünk új testet ölt. Bár korábban meghatároztuk, mégsem tudjuk pontosan, merre visz az utunk, milyen emberekkel találkozunk majd. Mindannyiunknak megvan a helye és a dolga a világban, s őrangyalaink felettes énünk segítenek abban, hogy a helyes ösvényen maradjunk.

 

ezt ma kaptam... remélem tetszik másnak is...az egérrel lehet simogatni a vizet, érdemes mindet végig nézni, nagyon szép.

http://www.artistsindevon.com/water/water_1.htm

 

szappanopera

 

Nehezen tudok egy percre is leülni. Talán a világ is kicsi lenne most. Mennék, de mentem már máskor is. Akkor, régen. Azután szépen haza csattogtam. Olyan egyedül voltam a fájdalmammal, hogy arról beszélni sem lehet. Kár is. Mégis itt vagyok, és bízok, és hiszek. Bolond vagyok, tudom. Más már árkon-bokron túl járna, és rémálmában sem gondolna arra, hogy újra kezdje. Más, talán. Nem is lehet ezt megmagyarázni.
 
Era szerint már izgalmasabb, mint a barátok közt… lehet, bár bevallom, még egy részt sem láttam belőle. Tudom, hogy van ilyen, de eme nagy kollektív programozás valahogy kimaradt az életemből. Meg a többi hasonló sorozat is. Szégyen, nem - nem tudom, biztos nagy értéket képvisel, de erről lecsúsztam.
Kreáltam helyette magunknak, igazit, eredetit.
 
...vörös ruhám nincs, mondjuk a lajos, az vörös, eddig rendben is van a dolog, de még mindig nem teljes a kép....segíts...
 
 
 
 

csajszink

 

A „vízicsirkét” elrontottuk, de rendesen. Elég rázósan indult az itteni élete, de már szoktam mondani, jó hogy „meghagytátok”, kár lett volna érte. A kisasszony „csak úgy” sehová nem hajlandó bemenni, anyám és mama csokival szokta becsalogatni, arra biccent egyet, hogy na jó legyen, átadom magam Nektek. Én meggyőzéssel szoktam kezdeni a gyerek "helyzetbe hozását": köszönni kellene a Matyinak (a használhatatlan házörzőnk, aki bárkinek odadobja magát, Zsófinak meg pláne.) Matyira nyújtja a kezét, hogy vegyem fel, és mehetünk. Onnnantól nincs megállás, ezerszer megnézünk mindent, ami él és mozog az udvaron, tyúkokat, malacot, bárányokat, hernyót simogatunk, békát bámulunk órákon át, amíg egy két éves bírja szuflával. Bírja. A legnagyobb égésem az volt, amikor már beadtam neki, hogy minden alszik az udvaron, kezdtem előszedegetni csak úgy unottan a plüss játékokat, amit esősebb napokra szereztem be. Zsófinak már majdnem felcsillant a szeme, érdeklődve nézte, hogy mi lehet elég izgalmas egy jó játékhoz, amikor az egyik valamire mondom én: nézd milyen szép nyúl…a gyerek rám néz…és csak úgy csuklóból:…nem tutya? (fordító program: kutya) megnézem, és tényleg az. Hát igen. Szerencsére a gyerek ezen egy percre sem akadt fenn, a játék az játék, ilyen dolgokkal az ő kis kobakja nem foglalkozik, csak pontosította a tényeket. Irigylem, na. Hamar túltette magát a pillanaton, nem hülyézett le, nem szőtt elméleteket az értelmi képességeimhez, egyszerűen csak szeret, ezzel együtt is. A lényeg a játék, amikor egy másik világba keveredik az ember, kortól függetlenül. Tévedéseinkkel együtt.

terepgyakorlat

 

Miután a pszichológus megkérdezte őket, hogy mi a gond, a nő egy
hosszadalmas, szenvedélyes és szívtépő listát zokogott el a
szakembernek az elmúlt 15 év összes létező problémájáról. 
Csak mondta, mondta: elhanyagolás, bensőségesség hiánya, üresség, magányérzet,
szeretet hiány, s egy egész lista a soha ki nem elégített érzelmi
igényeiről, melyeket ki kellett bírni a házasságának eddigi
szakaszában. 
 
A szakember miután végig hallgatta a listát, felállt, 
körbe járta az íróasztalát, majd egyhatalmas, szenvedélyes csókkal
magához ölelte az asszonyt.
 
A nő elhallgatott, s mint akit elkábítottak,szótlanul leült. 
 
A pszichológus a férjhez fordult és így szólt:"Látja, erre van szüksége
a feleségének, hetente legalább háromszor! Megtudja tenni?"
 
A férj gondolkodott egy kicsit, majd válaszolt: "Nos, el tudom hozni
önhöz hétfőnként és szerdánként, de péntekenként horgászni megyek."
 

Blog rövid leírása

Nem tudsz átkelni a tengeren csupán bámulva a vizet, és nem taníthatunk meg az embereknek semmit: csak segíthetünk nekik felfedezni azt saját magukon belül...

Rólam

feledhető

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Archívum

http://rss.rebarbara.blogter.hu/http://rss.rebarbara.blogter.hu/